Bevezetés

Az előléptetés. A legtöbb alkalmazott számára mérföldkő, sőt valamiféle jutalomnak is tekintik. Amikor megjelenik a névjegyen egy új titulus, sokan úgy érzik, hogy hirtelen magasabb szintre emelkedett az értékük.

Csakhogy van valami, amit kristálytisztán látni kell: a beosztás nem „rang”. A beosztás csupán egy „szerep”, amelyet azért kapunk, hogy az adott szervezeten belül parancsnoki-kordinációs feladatokat lássunk el – legfeljebb pedig egy indok a magasabb fizetésre. Nem több, nem kevesebb.

A beosztás okozta illúzió

Attól, hogy valakinek új titulus kerül a nevére, a képességei nem nőnek azonnal. A személyisége sem válik befejezetté. Ha a szervezetben megváltozik a széljárás, egy szempillantás alatt le is vehetik róla a beosztást – egy önkényes, egyszemélyi vezetésű cégben akár pillanatnyi szeszélyből is.

Mégis, amikor valaki először kap kinevezést, rendre akadnak, akik azt hiszik: „Mostantól nagyobb lettem.” Az ilyen illúzió két jól ismert lejtőn sodorhatja bajba az embert:

  • Túlzott behódolás a feletteseknek – görcsösen kapaszkodik a pozíciójába, így minden megszólalása és lépése csupán törtetés és helyezkedés lesz.
  • Túláradó felsőbbrendűség az alattvalókkal szemben – a hatalmat státuszkülönbségként értelmezi, és lekezelő, fennhéjázó viselkedésbe kezd.

A pszichológia is rámutat: ha az ember hatalmat vagy státuszt kap, öntudatlanul könnyebben érez felsőbbrendűséget. A hírhedt Stanford-börtönkísérlet szélsőséges példája volt annak, hogyan torzulhat a személyiség pusztán a kiosztott szerep miatt. Vagyis az „illúzió” nem csupán az egyén gyengesége, hanem az emberi természet általános sajátossága.

Ehhez társul az úgynevezett állapotszintű önértékelés (self-esteem instability) működése: a pillanatnyi élmények és események átmenetileg megemelik a saját értékünkről alkotott képet. Az első előléptetés eufóriája is ilyen – a hirtelen magasan szárnyaló önértékelés könnyen elsodorja a józan észt.

Ez nemcsak a szervezetnek árt, hanem mindenekelőtt a saját jövőbeli jellemedet roncsolja.

A „hízelgés” csapdája

Amint valaki vezetői címhez jut, garantáltan akadnak, akik a kelleténél nagyobb tisztelettel közelednek hozzá. A legjelentéktelenebb megjegyzésre is bólogatnak, látványosan csodálják. Van, aki arcátlan hízelgéssel próbál a kegyeibe férkőzni.

Emberek vagyunk, természetes, hogy ez jóleshet. Ha azonban nincs bennünk elég önfegyelem, könnyű belesétálni a jellemromboló csapdába. A vezetőnek ritkán mondja bárki is a szemébe a problémát. Senki sem akar önként szembe menni a hatalommal és kockáztatni a saját helyzetét; sokkal „kifizetődőbb” a gyenge vezetőt körülrajongani.

Így válik a vezető észrevétlenül mesztelen királlyá. Bár még csak kezdő szintről beszélünk, mindig akad, aki ezt az utat járja.

Tapasztalati arány – az új vezetők 10–20%-a letér az útról

Tapasztalatom szerint – a szervezet tehetségmenedzsmentjének érettségétől is függően – a frissen kinevezett csoportvezetők, osztályvezetők 10–20%-a mélyen belesétál ebbe a csapdába. A munkavégzéshez, pénzügyekhez, jogszabályi megfeleléshez szükséges tudásuk hiányos, a tényleges képességeik nem változtak, mégis hirtelen fennhéjázó magatartást vesznek fel. Az egészséges szervezetek előbb-utóbb kiszűrik őket.

A bukás rájuk nézve tragikus. Mivel a beosztást „rangnak” hitték, a leváltás pillanatában mély identitásválságot élnek át. Összekeverik a szerep elvesztését önmaguk megsemmisülésével.

Nézőpont: tekintsd a beosztást szerepnek

Ha a beosztásra szerepként tekintesz, leváltáskor sincs okod mélységes búskomorságra. „Amíg szükség volt rá, elláttam ezt a feladatot. Most, hogy nincs rá szükség, levették rólam. Ennyi az egész.” – könnyebb így felfogni. Cserébe nem is kezdesz felsőbbrendűen bánni a beosztottaiddal.

Ha viszont rangnak képzeled, a titulus elvesztésekor együtt veszhet el az élet értelme. Ez a legnagyobb csapda, és óriási személyes tragédiához vezethet.

Összegzés – a saját védelmed érdekében is

A beosztás szerep. Nem státusz, nem rang. Az előléptetés ezért nem végcél, és nem is a személyiséged bizonyítványa. Nem is feltétlenül a legkiválóbbak jutnak feljebb. A legtöbb esetben arról van szó, hogy a felettesed elő akar léptetni, megvan hozzá a hatalma, és épp kedvező az időzítés. Félig-meddig szerencse kérdése is. Ha hagyod, hogy mindez elvakítson, saját jellemed építését rontod el.

  • Ne dörgölőzz a hatalomhoz.
  • Ne nézd le a beosztottjaidat.
  • Ne hidd el a hízelgést.

Ha ezeket észben tartod, megvéded magad attól, hogy a beosztás lerombolja a személyiségedet, és attól is, hogy – ha egyszer elveszíted a posztot – teljes összeomlást élj át. A legtöbb ember úgyis elér egy beosztási vagy tényleges nyugdíjkorhatárt. Idős korban már nemigen lehet újraépíteni a jellemet.

A hosszú életű társadalomban ezért elengedhetetlen az a hozzáállás, amelyet ebben a cikkben áttekintettünk.

Szabad örülni az előléptetésnek. De amit igazán érdemes ünnepelni, az nem a cím, hanem az, hogy képes vagy tartósan elvégezni a rád bízott feladatot, és ehhez méltó hozzáállást tanúsítasz.